FTC: Nem sok kapusnak sikerült ez az elmúlt évtizedekben – Dibusz

2020.05.11.
Comments off
30 Views

Dibusz Dénes, a Ferencváros kilencszeres válogatott kapusa meghosszabbította a szerződését, és örül, hogy immár Szűcs Lajos nyomdokaiba lépett.

Hirdetés

Dibusz Dénes hat év alatt több trófeát is magasba emelhetett a Ferencváros játékosaként (Fotó: Balogh László)

– A napokban meghosszabbította a szerződését, és ha jól sejtem, nem esett nehezére odaírnia a nevét a papírra.
– Néhány hónapja kezdődtek az egyeztetések – emlékezett Dibusz Dénes, a zöld-fehérek 29 esztendős, kilencszeres válogatott kapusa. – Bár egy év még hátra volt a szerződésemből, úgy döntöttünk, érdemes lenne folytatni. Nekem is jó visszajelzés volt, hogy a klub szeretett volna megtartani, hogy továbbra is a csapathoz tartozzak. Miután én is jól érzem magam a Ferencvárosnál, nem volt kérdés a folytatás.

DIBUSZ DÉNES STATISZTIKÁI
184 NB I-es mérkőzésen védte 2014 januárja óta a Ferencváros kapuját Dibusz Dénes
2 bajnoki cím mellett három MK-győzelmet és két Szuperkupa-sikert ünnepelt a Fradival
20 éves és nyolc hónapos volt, amikor a Pécs kapusaként 2011-ben bemutatkozott az élvonalban

– A mai labdarúgásban ritka az ilyen kiegyensúlyozott kapcsolat, nem?
– A miénk tényleg jól működik. Kétezertizennégy januárjában kerültem az Üllői útra, a mai világban ez sok idő. A jelek szerint szerencsére egyik fél sem érezte úgy, hogy megfáradt volna a kapcsolat. A harminchoz közelítek, családom van, fontos nekem, hogy jó helyen legyek, stabil legyen a háttér, és eredményes munkát végezzünk.

– Gondolta volna, amikor pécsi fiúként először belépett a Fradi-öltözőbe, hogy ilyen jól alakul a sorsa?
– Bíztam benne, hogy megállom a helyem. Hosszú évekre terveztem a Ferencvárosban, és amióta itt vagyok, több mint fél évtized lepergett. Nem sok kapusnak sikerült ez az elmúlt évtizedekben, különösen nem a Fradinál. Legutóbb talán Szűcs Lajos volt ilyen, hat évig őrizte a zöld-fehérek kapuját. Ő is az állandóságot képviselte, ahogy immár én is. A szurkolóknak sem rossz, ha vannak ilyen biztos láncszemek.

ÉLVEZTÉK MINDEN PILLANATÁT

A Ferencváros szombaton zárt kapus felkészülési mérkőzést játszott az élvonalba feljutó MTK ellen. A zöld-fehérek magabiztosan győztek: a 8. percben Isael sarokkal hozta ziccerbe Gastón Lódicót, nem sokkal később Botka Endre jobb oldali beadása után Michal Skvarka fejelt a kapuba. Az első félóra végéhez közeledve Franck Boli passzolt a kapuba, majd az elefántcsontparti Botka Endrének adott gólpasszt, így már 4–0-ra vezetett a Fradi. A szünet után az MTK Baki Ákos fejesével szépített.
„Jó érzés volt újra mérkőzést játszani, igyekeztünk kiélvezni a játék minden pillanatát
– értékelt Szerhij Rebrov vezetőedző a fradi.hu oldalnak. – A jelenlegi helyzetben fontos volt, hogy a fejlődésünk érdekében az edzések után végre felkészülési találkozón is pályára léphettünk. Látom a játékosokon az akaratot, dolgozunk tovább, hogy gyorsan visszarázódjunk.”

– A múlt héten újra „rendes” edzéseket vezényelhetett a szakmai stáb. Hogy esnek a gyakorlások?
– Kemény munkát végzünk. A mostani napokat a felkészülési időszakhoz lehet a leginkább hasonlítani. A különbség csupán annyi, hogy nem két-három hetes vakációról tértünk vissza, hanem kis csoportokban már dolgoztunk. Ebből adódóan nem a nulláról kellett kezdenünk. Ez a játékosokon is érződik, de még messze vagyunk attól, hogy teljesen készen álljunk a folytatásra. A hétvégén pályára léptünk az MTK ellen, jó volt újra mérkőzést játszani, még akkor is, ha felkészülési találkozó volt. Van még időnk, biztos vagyok benne, hogy a Debrecen elleni bajnokira mindenki készen fog állni.

– Különös érzés lesz újra tétmeccsen pályára lépni?
– Úgy fogtam fel ezt az egészet, hogy némileg előrébb jött a nyári szünet. Alighanem most már nem lesz pihenő a szezon hátralévő részében.

– Mit gondol, ott folytathatja csapata a szereplést, ahol a bajnoki kényszerszünet előtt abbahagyta?
– Ezt képtelenség megmondani. Szerintem minden csapat úgy van vele, hogy zsákbamacska lesz a folytatás. Mindenki más munkát végzett, másként élte meg az elmúlt heteket, hónapokat. Nem lehet tudni, kinek mire lesz elegendő a mostani három hét, hogy formába lendüljön. Mi magunkkal foglalkozunk, és próbálunk ugyanolyan szintre kerülni, mint korábban a felkészülési időszakok végén. Bízom benne, hogy zökkenőmentes lesz a folytatás.

Dibusz Dénes (piros mezben) és korábbi posztriválisa, Jova Levente a bajnoki trófeával (Fotó: Móricz-Sabján Simon)

AZ NB I ÉS A FERENCVÁROS PROGRAMJA MÁJUS VÉGÉIG
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Május 23., szombat
15.55:
Ferencváros–Debrecen (Tv: M4 Sport)

A 20. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Május 27., szerda
20.00:
Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

26. FORDULÓ
Május 29., péntek

20.00: Kaposvár–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Május 30., szombat
16.55:
Kisvárda–Újpest (Tv: M4 Sport)
19.00: Diósgyőr–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
21.05: Paks–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Május 31., vasárnap
18.55: Bp. Honvéd–Debrecen (Tv: M4 Sport)
21.05: Puskás Akadémia–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSA – INNEN FOLYTATJÁK
  1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
  2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
  3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
  4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
  5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
  6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
  7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
  8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
  9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10

Eredeti cikk

Comments are closed.