BL: a Lyon elnöke pontos dátumot mondott, a klub tagad

2020.05.11.
Comments off
37 Views

Jean-Michel Aulas, a Lyon labdarúgócsapatának elnöke elszólhatta magát a gárda Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjéről, amire később a klub a hivatalos honlapján reagált.

A Lyon elnöke elszólhatta magát a Juventus elleni visszavágóról (Fotó: AFP)

Hirdetés

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a koronavírus-járvány miatt határozatlan időre felfüggesztette a sorozatait, így a Bajnokok Ligáját is, hivatalosan pedig egyelőre nem jelentette be, hogy mikor folytatódhat az első számú európai kiírás.

Jean-Michel Aulas viszont elszólhatta magát, az Olympique Lyon elnöke ugyanis a francia RTL-nek szombaton elmondta: „a Juventus elleni nyolcaddöntő visszavágójára augusztus 7-én kerül sor, zárt kapuk mögött, az említett időpontot meg is erősítették már”.

Az elhangzottakra viszont hamar érkezett a reakció, amit maga Aulas klubja, a Lyon tett meg. Mint az együttes közleményében olvasható, „a korábban említett információkkal ellentétben a mérkőzés időpontja még nem lett megerősítve, a pontos részleteket az UEFA hamarosan közzéteszi”.

 

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020

NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
21.00: Juventus (olasz)–Lyon (francia)

Az első mérkőzésen
Lyon (francia)–Juventus (olasz) 1–0 (Tousart 31.)     

Eredeti cikk

Comments are closed.