Vállalni kell a karantént a teniszezőknek a 2021-es AusOpen-re

2020.05.06.
Comments off
59 Views

Craig Tiley, az Ausztrál Tenisz Szövetség elnöke, az Australian Open igazgatója szerint a következő melbourne-i tornára még hatással lesz a világjárvány okozta válság, írta az MTI.

“A legrosszabb esetben nem tudjuk megrendezni az eseményt, míg a jelenlegi legoptimálisabb tervek szerint csak karanténon átesett játékosok vehetnek részt rajta, és kizárólag helyi, ausztrál szurkolókat engedünk be a mérkőzésekre” – nyilatkozta Tiley. Négy forgatókönyvet dolgoztak ki, amelyekben mindent megterveztek.

“Megvannak az időpontjaink, hogy mikor kell a végső döntéseket meghoznunk, illetve meghatároztuk, hogy azokat mi és miként befolyásolja” – mondta.

Figyelembe vették a 670 alkalmazottjukat, médiapartnereiket, szponzoraikat, az általuk bérelt létesítményeket és a velük kapcsolatban lévő kormányzati egységeket, akiket, illetve amelyeket már tájékoztattak is. Jelenleg a játékosokhoz igyekeznek eljuttatni az elképzeléseiket.

Az év első Grand Slam-tornáját idén még meg tudták rendezni, mielőtt márciusban világméretűvé vált volna a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet. Azt követően minden tenisztornát felfüggesztettek, illetve töröltek. A tervek szerint a férfiak és a nők versenyei csak július közepétől folytatódhatnak, miközben jogos a félelem, hogy idén már egyáltalán nem, vagy csak alig lehet viadalokat rendezni.

Eredeti cikk

Comments are closed.