Még a rájátszásba sem jut be az NBA tavalyi döntőse

2020.03.11.
Comments off
52 Views

A Golden State Warriors vereséget szenvedett a Los Angeles Clipperstől, és ezzel eldőlt, hogy a tavaly is döntőt játszó csapat ebben a szezonban nem lesz ott a rájátszásban.

A Golden State sok sérüléssel küzdött az elmúlt időszakban. Legjobbja, Stephen Curry nemrég tért vissza, de influenza miatt megint ki kellett hagynia pár meccset. Hiánya a kedd esti meccsen is meglátszott, a helyén játszó Mychal Muldernek egyetlen mezőnykísérlete ment be kilencből, és egyetlen hárompontosa sem ment be a hét próbálkozásából, végül csak három ponttal zárt. A Clippers nagy különbséggel, 131-107-re nyert. A Los Angeles-i csapat az is megengedhette magának, hogy a kezdőötösét az utolsó negyedben már pályára se küldje. Kawhi Leonard is csak az első három negyedben volt pályán, így is 23 ponttal zárt. A Golden State-nek elég rossz a mutatója, 15 győzelem mellett 50 veresége van.

Kisebb meglepetés volt a játéknapon, hogy a Brooklyn Nets legyőzte a nyugati konferenciában vezető Los Angeles Lakerst. A lefújás előtt 28,3 másodperccel Spencer Dinwiddie szerzett kétpontos vezetést a Netsnek, és a Lakers már nem tudott válaszolni, LeBron James is hibázott, majd Anthony Davis dudaszónál eleresztett triplája is kipattant a gyűrűről, így maradt a 104-102.

A Portland TrailBlazers’ 16 ponttal verte a Phoenix Sunst, kezdőcsapata pedig szépen elosztozott pontokon, mind az öt kezdő kétszámjegyű pontot szerzett: Damian Lillard (25), CJ McCollum (22), Trevor Ariza(22), Carmelo Anthony (21) és Hassan Whiteside (16).

Eredmények:

  • Indiana Pacers-Boston Celtics 111-1114
  • Washington Wizards-New York Knicks 122-115
  • Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 108-103
  • Houston Rockets-Minnesota Timberwolves 117-111
  • Memphis Grizzlies-Orlando Magic 115-120
  • San Antonio Spurs-Dallas Mavericks 119-109
  • Portland Trail Blazers-Phoenix Suns 121-105
  • Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 107-131
  • Los Angeles Lakers-Brooklyn Nets 102-104

Eredeti cikk

Comments are closed.